Castingolhatunk szerelemre, vagy csapda a sok lehetőség?

tényleg válogathatunk szerelmi téren?

Egy érdekes kérdéskört szeretnék pedzegetni, mégpedig a párkapcsolati lehetőségek témáját. Mennyi valódi lehetőségünk van szerelemre és ez vajon milyen arányban van azzal, amit gondolunk a lehetőségeinkről? Megint nem a Szent Grált hoztam, pusztán csak elmélkedtem a témáról, szóval ha bármit hozzátennétek, vitatkoznátok, használjátok bátran a komment szekciót.

Egy pszichológus előadását hallgatva merültek fel bennem elsőként ezek a gondoltok. Az előadás egyébként az internet és a közösségi média hatásaira volt kihegyezve, és az előadó kitért arra, hogy például a tinder vagy épp a közösségi média a személyes kapcsolataink, illetve az azokról való vélekedésünk tekintetében is kialakít egy illúzió-buborékot arról, hogy számtalan, csillogó lehetőség közül választhatunk. Ezek a megállapításai pedig nagyon is rezonáltak mindarra, amit tapasztaltam.

A bőség illúziója

A mai kor egyik nagy illúziója, hogy szinte korlátlan lehetőségünk van, például a párkapcsolatok életterületén is. Az online társkeresés, a közösségi média, a tinder, de még a fesztiválok, a rendezvények, szórakozóhelyek nyújtotta lehetőségek is elhitetik velünk, hogy számtalan lehetőségünk van. Nem csak az ismerkedésre, de a szerelem megtalálására is.

Elhitetik velünk, hogy nekünk csak annyi a dolgunk, hogy válogatunk a számtalan, jobbnál jobb lehetőség közül.

Bár nem varrnám kizárólag az online felületek nyakába az egész jelenséget. Generáció-kutatók szoktak beszélni arról is, hogy tulajdonképpen csak a szüleink generációjában kezdtek a baráti kapcsolatok fontosabb szerepet kapni az életünkben. Korábban a tágabb értelemben vett család volt a fókuszban, ehhez képest a szüleink életében a családi élet már kibővült a baráti kapcsolatokkal.

Ez a tendencia fokozódik, legalábbis a baráti kapcsolatokat egyre fontosabb tényezőnek látom, sőt egyre több ismeretséget is kötünk. Szerintem ez is erősíti ezeket a folyamatokat, mert a laza ismerősi és baráti kapcsolatok is sok új ismeretséghez segíthetnek hozzá, ami még inkább bővíteni látszik azt a kört, amiből látszólag válogathatunk.

A felszínesség-faktor

Sőt, a felszínes kapcsolatok, a futó kalandok tovább gerjesztik a bőség illúziójának hamis elképzelését. Ilyenkor csak egy felszínt látunk, egy illúziót, hogy akár ezt is megkaphatnánk, ha akarnánk. A sok-sok randi és kaland egy idő után kialakítja azt az illúziót, hogy azt a sok-sok embert, akivel nem akartam tovább vinni a dolgot, tulajdonképpen megkaphattam volna, vagyis ha akartam volna, akkor lehetett volna belőle kapcsolat is. Szerintem ez egy baromi nagy önámítás.

Igazából fogalmunk sincs,  működhetett-e volna több is, annál ami történt. Hiszen egy kaland során sosem tudunk elég mélyre nézni, ahhoz, hogy erről elképzelésünk lehessen. Valójában fogalmunk sincs, ha esélyt adtunk volna, tényleg működhetett-e volna bármi is azokkal az emberekkel.

A kalandok csak kreálnak egy illúziót arról, hogy bármelyiket megkaphattam volna, és még ha igaz is, hogy a másik fél szívesen vitte volna tovább a dolgot, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg működhetett volna. Ez az egész csak egy önámítás, ami az egót táplálja.

Tényleg több a lehetőség?

Szerintem a mennyiség közelről sem jelent minőséget. A mai kor számolatlanul sok lehetőséget kínál arra, hogy emberekkel ismerkedhessünk. Mégsem gondolom, hogy annyival több lehetőségünk lenne párt találni, és jó párkapcsolatot kialakítani. De talán nem is a lehetőségekkel van a baj, azok lehet, valóban bővebbek. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a hozzáállásunk változott.

Ha szűkösek a lehetőségek, hajlamosabbak vagyunk jobban becsülni azt, amit találunk. Míg ha szélesnek látjuk a palettát, könnyedebben váltunk és válogatunk.

Persze nem mondom, hogy ez feltétlenül rossz, de az biztos, hogy vannak hátrányai is, amivel nem árt szembenézni.

A szerelem egyenlete

Olyat találni, akivel jól együtt tudunk működni, akivel egy hullámhosszon vagyunk, akivel megvan a vonzalom, akivel ki tudunk alakítani olyan közös dolgokat, amik hosszú távon is alapot adnak egy jó kapcsolatra, nos az ilyen azért ritka.

Hiába van sok-sok lehetőségünk, ha azt nézzük, kivel tudunk kialakítani jó párkapcsolatot, az már egy sokkalta szűkebb halmaz.

És még ha találunk is ilyen embert, még mindig ott vannak a körülmények: van-e kölcsönösség, van-e szándék, olyan élethelyzetben vagyunk-e, amiben megvalósulhat a kapcsolat, és még sorolhatnánk.

A kínálat látszólagos bősége, a bonyolult képlet tükrében már korántsem ad okot annyira könnyelmű válogatásra. Persze a mennyiség hamis bűvöletében tobzódva nehéz meglátni, mik az igazi realitásai a minőségnek, és még nehezebb, ha az egónk is ködösíti a tisztánlátásunkat.

Arról, hogyan viheti el a dolgainkat az ego, itt elmélkedtem: Jó dolgában bolondul a szingli?

(Megjegyzés: Pszichológusok intései alapján mondom, hogy nem a tökéletes párt kell hajkurászni, hiszen az egy idealizált elképzelés, ami nem létezik. Egy “elég jó” partnert kell találni, akivel törekedni lehet a kielégítő párkapcsolat kialakítására.)

Mik az igazi lehetőségek?

Nos, ebben a kérdésben talán nem vagyok annyira tényszerű, inkább csak a véleményemet osztanám most meg. Persze igazából senki nem tudja megmondani, mik az igazi lehetőségeink, erre sajnos még senkinek nem sikerült pszichológiai alapokon nyugvó matematikai számítási modellt kitalálnia.

Azt hiszem, a kérdés saját magunkkal kezdődik. Mit akarunk? Ha csak kalandot és felszínes kapcsolatokat, hát arra tényleg számolatlan lehetőséget kínálnak embertársaink. Ám jól működő párkapcsolatra, igazi társkapcsolatra alkalmas párt már sokkal nehezebb találni. Ha a szerelmet akarjuk megélni, az is rendben van, akkor olyasvalaki kell, aki alkalmas az illúzióink kivetítésére.

Bár tény, hogy a saját(os) elképzeléseinkkel, hitrendszereinkkel, valamint tudatos és tudattalan mintáinkkal, bármelyik esetben eléggé be tudják határoljuk a lehetőségeinket.

Az, hogy két ember mennyire tud jól működni együtt, részben valóban a személyiségükön múlik, de sok múlik a hozzáálláson is, vagyis akarják-e egyáltalán, hogy működjön.

Továbbá, én ezt valahogy úgy képzelem el, mint egy intervallumot, aminek az egyik vége, az egyáltalán nem passzolunk, a másik vége meg a nagyon-nagyon. Bár a legszélsőségesebb tartományai talán nem is léteznek. Ugyanakkor mindaz, ami közte van, az egy nagyon színes tartomány, és hogy mit tudunk kezdeni az ismeretségeinkkel, a felbukkanó lehetőségeinkkel az sokkal inkább hozzáállás kérdése.

Kevésbé jó alapokkal is ki lehet alakítani nagyon jó kapcsolatot, ha arra van szándék. És nagyszerű összepasszolást is el lehet rontani, ha nem becsüljük meg és nem teszünk azért, hogy működjön a kapcsolat.

Nem gondolom, hogy életünk során csak egyetlen nagyon-nagyon “Igazi” van. Sőt, azt sem gondolom, hogy csak a nagy szerelmeknek lenne helye az ember életében, hogy csak velük érdemes kapcsolatba bonyolódni. Az élet ennél sokkal színesebb és kuszább, és sokkal inkább arról szól, hogy mit hozol ki a lehetőségeidből. Emberek vagyunk és emberekkel kapcsolódunk, hol így, hol úgy. Rajtunk múlik milyen helyzetből mit hozunk ki. Történnek velünk pozitív és negatív dolgok, de a lényeg nem ez, hanem, hogy mit hozunk ki belőle, hogyan állunk hozzá.

Ha csak dobáljuk az embereket és nem nézünk mélyebbre, bármennyi lehetőségünk lehet. Hiába van tucatnyi randink, ha csak a saját elvárásaink érdekelnek és egy pillanatig sem próbáljuk meg az értékeket meglátni a másikban. Nos, ebből valóban könnyelmű – és önhitt – válogatás és dobálózás lesz, ami nem éppen a legkedvezőbb hozzáállás a kapcsolatokhoz.

Hiába van számolatlan lehetőségünk, ha nem vagyunk képesek élni velük. Hiába lenne valaki a legkapósabb bombanő/alfahím, ha képtelen normális kapcsolatot kialakítani, akkor édes mindegy, mennyi lehetősége van, legfeljebb kalandokkal teletűzdelt, de magányos élete lesz. És hiába a legszürkébb kisegér valaki, ha képes kihozni a legjobbat az emberi kapcsolataiból, mégis ő lesz boldog, és nem a szépségkirálynő…

Azt hiszem, az igazi lehetőségeinket mi magunk határozzuk meg, és ezt sokkal inkább a minőség oldaláról kell közelítenünk.

Kik vagyunk? Milyen emberek vagyunk? Hogyan bánunk másokkal? Hogyan állunk hozzá az emberi kapcsolatainkhoz? Megéljük-e őket a teljességükben, vagy csak gyerekes játszmákba bonyolódunk? Meg tudjuk-e látni az értéket másokban? Vagy csak a saját nagyszerűségünk illúziójában kívánunk fürdőzni? Tudunk-e önzetlenül is adni magunkból, vagy csak az érzelmi és/vagy testi igényeink kielégítésére keresünk egy akárkit?

Lehetőségek mindig lesznek, talán manapság több van, talán tényleg színesebb a választék, de talán csak illúzió a sok lehetőség. De soha nem a lehetőségek bőségén múlnak az ilyen dolgok, hanem azon, mit tudunk kihozni abból, amit az élet kínál.

Nos, ennyi lett volna, amit szerettem volna megosztani veletek. Szerintetek mennyi lehetőségünk van? Tényleg bőséges és szabadon válogathatunk, vagy jobban kéne becsülni a lehetőségeket? Vagy valahol a kettő között félúton van a megoldás?

***

Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még érdekes olvasnivalót!

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük