A modern szerelem olyan akár a teafilter

modern párkapcsolat

Pörgünk ezerrel, habzsoljuk az élvezeteket, csodás és izgalmas az életünk. Ízes, illatos, aromás, akár egy melengető tea. Ám néha az instant tea gőze mellett megindul a lelkizős-áradat: Ezek a mai nők… Ezek a mai férfiak… Manapság már nem létezik szerelem… A házasság kiüresedett intézmény… Senkire nem lehet számítani… Mindenkit csak az érdekek hajtanak… A mai csajokat/pasikat nem lehet komolyan venni…  Hogy tehette ezt velem? Mégis milyen ember az, aki így bánik másokkal?

És még hosszasan sorolhatnánk a közhelyes kifakadásokat, amelyeknek rendre ugyanaz a gyökere: az, ahogyan bánunk egymással. És talán magunkkal is, csak azt nem akarjuk észrevenni.

Aztán legurítjuk azt a teát, és tovább folytatjuk a kívülről csodálatos és izgalmas életünket. A 21. században a szerelmi életünk olyan akár egy instant teafilter: izgalmas csomagolás, finom ízek élvezete belül, ám fogyasztás után könnyedén eldobható…

Ízek, imák, teafilterek

A teafilter apró tasakjába megannyi izgalmas íz lapul, érzéki élvezet hozva testnek és léleknek. Még a menete is megvan a készítésnek: forralod a vizet, kibontod a filtert a csomagolásból, áztatod, két perc és kész. Jöhet a fogyasztás élvezete.

Szinte már szertartás. Persze hol van ez a régi idők ötórai teájától. Amire rákészültek, hangulatot teremtettek, illendően és csinosan felöltöztek hozzá, s ráérősen fogadták vendégeiket. Minőségi teafüvet forráztak le, amit akár 10 percig is állni kellett hagyni. Közben beszélgettek. Türelmesen vártak a teájukra és apránként szürcsölgettek. Néha még a teafűből is olvastak, nem csak a jelennek éltek, a jövőre is szemet vetettek.

Persze ilyesmire ma már nem érünk rá. Helyette elhisszük, hogy az instant meg a filteres  is ugyanolyan jó. Hát helló, még szertartásos is, ahogy bekapcsolom a vízforralót meg minden…

Azok a kis teás zacskók csodálatosak. Izgalmas ízek, változatos variációk, pillanatok alatt elkészülnek, mennyei az illatuk, melengetik a lelket is, amolyan instant-hygge! Csodálatos kis tasakocskák! Kifacsarjuk, kizsigereljük belőle az utolsó csepp élvezet is, majd egy könnyed mozdulattal hajítjuk a kukába.

Pont ahogy a kapcsolatainkkal is tesszük, nem?

Teafilter-emberek és instant tea-kapcsolatok

Bele egyből a közepébe. Nincs már ötórai tea, csak az instant “szertartás”: gyorsan beledobjuk egymást a forróba, oldódjon fel mindenki gyorsan. Kifacsarjuk egymásból az élvezet minden cseppjét. Majd ha már nincs kedvünkre, könnyeden tűnünk el az éterben. Ha a másik oldalról mégis ellenvetése lenne, hát letiltjuk facén, hogy ne zaklasson többé. Egy használt teászacskó csak ne szívózzon! Ugye?

Persze könnyebb az egész, ha te voltál a teafogyasztó! Az bezzeg már egészen más tészta, ha te lettél a használt teászacskó. Kifacsartnak, kihasználtnak, eldobottnak lenni már koránt sem olyan jó móka. Olyankor bezzeg megy a hiszti: ezek a mai nők/pasik, ilyenek meg olyanok és ez ultragáz, és miattuk jön az apokalipszis, meg a világvége, meg a nyugati világ hanyatlása…

Milyen felszínesek, hogy csak így eldobnak másokat! Romlott emberek! Elbaszott világ! Kikérnek maguknak minden csepp élvezetet, és ahogy a teafilterből is kifacsarnak minden cseppet, úgy vesznek el minden kedvükre valót a másik testéből és lelkéből is.

Megy a panaszkodás, az is szigorúan csak instant, mert hát azért ne menjünk mélyebben a témába, csak vezessük le a frusztrációt. Gyorsan lezavarva az egészet, hogy este már újra izgalmasba csomagolt filtert kínálgatva várjuk a következő teázni vágyót.

De talán nem is gonoszak és romlottak ők, csak masszív instant tea-fogyasztók, vagy épp filteres tea kínálók, ugyebár. Miért? Hát, nem gonoszságból, hanem megalkuvásból. Megalkusznak az instant teával, az instant élvezettel, nem kell nekik az igazi. Ahhoz már nem elég tökösek és bögyösek, hogy bevállalják azt is. Szóval meg ne álljunk, jöjjön gyorsan, pörögjünk tovább.

Őrült tempóban vadásszák le azt a pár kósza pillanatot. Csak pár kellemes perc, de nem adják meg a módját, nem látnak jövőt a csésze alján a teafűben. Ha mégis árnyak és jövőbe mutató jelek tűnnének fel a csésze alján, már teszik is le, ki se isszák, sürgős dolguk akad éppen, persze máshol, és rá se érnek többé.

Honnan jöttök tea-kapcsolatok?

Mindez csupán a fogyasztói társadalom mellékhatása lenne? Minden egyre gyorsabban kell, szinte már ki se tudjuk várni. Csak fogyasztunk, kell a gyorsulás, kell az instant élvezet, hisz normál tempóban nem juthat idő mindenre… és mindenkire sem, márpedig mindent ki kell próbálni, mindenkit meg kell kóstolni…

Vagy másról van szó?

Megalkuvó instant teázók vagyunk, és ahogy jó az instant tea, úgy megalkuszunk a felszínes kapcsolatokkal is? Gyorskajálók nemzedéke lettünk, mi már megelégszünk a langyos vízzel, ahogy az instant teával is?

Manapság az emberek már rég nem tudnak mit kezdeni a minőséggel, mert minél gyorsabbak, annál üresebbek. Az élvezetek hajszolása pedig elfedi az ürességet. És ha egyszer hozzászoksz a sebességhez, a felszínességhez, az állandó információhoz, hogy állandóan leköti valami a figyelmed, hát, azután már kurvára ijesztő a csend, és felér egy horrorral egy percre is megállni.

Mert a csend alkalmas arra, hogy magadba nézz, hogy ne csak a színes teásdobozt lásd, ha lelassítasz még az is megtörténhet, hogy meglátod önmagad a tükörben. Mármint az igazi valódat, azt, amit amúgy kifinomult stílussal, tökéletes sminkkel és jól begyakorolt színészi játékkal fedsz el. Megállni még egyetlen pillanatra is félelmetes, mert még észrevennéd, hogy te magad is csak egy instant teászacskó vagy: egynek jó, de mivel nem túl tartalmas, ezért használat után eldobható.

De nem is ez a legijesztőbb az egészben, hanem az, ha mások is meglátják, milyen üres vagy belül valójában. Mi van ha mások is meglátják, hogy igazából nem vagy te kacér bombanő, csak egy szeretetéhes kislányka? Mi van ha mások is meglátják, hogy nem vagy te tökös alfahím, csak egy érzelmektől rettegő kisfiú?

Elő hát a szép csomagolással, pörögjünk tovább, elég a külső csillogás, nem számít, ha belül kifacsart és üres vagy. Persze ha mindenki kifacsart teászacskó, nem is csodálom, hogy csak elvenni akar mindenki, hisz üresek, már rég nincs mit adniuk, már rég kifacsartak belőlük mindent. Jobban mondva…

kifacsartunk egymásból mindent, és saját értéktelenségünk elfedésének mámorában, eldobhatóságunktól félve, azon versengünk, ki a gyorsabb, ki kit pöcköl hamarabb a kukába.

Férfiak és nők, nem emberek, csak teafilterek. Izgalmasan csomagolt tartalmatlan tasakok. Nem nyújtanak többet, csak néhány kellemes percet. Egyszer használatosok. Fogyasztás után jöhet a következő. Új ízre vágyom, az se baj, ha nem ízlik, a csésze-ürítés után úgyis váltok. Nincs kiszállás. Sebesség van. Fogyasztás van.

Teászacskó vagyok én is, az vagy te is. Mind üresek, és némi érzéki élvezetet leszámítva tartalmatlanok. De ne álljunk le, jó ez így, ne is lassítsunk, nehogy észrevegyük magunkat. Nehogy észrevegyük egymást.

Hajhásszuk csak az élvezetet, de ne menjünk bele igazán. Ne éld meg, csak csinálj úgy, hogy behúzhasd a pipát. Megvolt. De nem volt meg igazán. Mélység nincs, sem magasság. Csak felszín van, meg mennyiség, azzal megalkuszunk. Ugyan ki akar igazi boldogságot? Ugyan, kinek kell az igazi extázis? Majd lövünk egy képet instára és úgy csinálunk, mintha meg lett volna…

Hajkurásszuk az élvezeteket, de pont ez az: csak kergetjük, de nem ragadjuk meg. Az instantból soha nem lesz igazi. Tartalom és mélység nélkül magasság sincs. Olyasmit hajkurászunk hát, amit aztán élvezni sem tudunk igazán. Kell az élvezet, de nem egészében, csak gyorsan. Instant élvezet. Instant kielégülés. Instant orgazmus. Megvolt, pipa. Nem az igazi, de jó lesz az úgy is…

***

Közben nekem is felforrt a teavizem. Szétnézek a polcon, sorakoznak a dobozok. Elgondolkodva bámulom a várakozó bögrémet. Lassítok. Megállok. Újra felnézek a polcon sorakozó dobozokra. Félretolom őket. Előkotrom hátulról az igazi, szálas teámat. Prémium minőség, egy kisebb vagyonba került. Kimérem a szűrőbe és leforrázva állni hagyom. Türelmesen várom ki a tíz percet. Közben kikapcsolok minden zajforrást, a villanyt gyertyára váltom. Kész a tea. Testes aromája betölti az orrom. Bevackolódom egy pléddel az ablak elé. Lassan kortyolok. Megadom a módját. Nekem nem kell instant orgazmus. Nekem igazi kell.


Nektek mi a véleményetek? Szerintetek is túl sok az instant kapcsolat? Vagy Ti nem tapasztaltatok ilyesmit? Ha van véleményetek, írjátok meg nekünk hozzászólásban! 😉

Hasonló elmélkedésekért nézzetek be a Love-Box kategóriába!

***

Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még érdekes olvasnivalót!

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

1 Comment

Add Yours
  1. 1
    Peti

    Az emberek nagy része manapság csak a külső részletekre ad, hogy mit látnak a többiek! Az, hogy mi van belül szinte senkit nem érdekel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük