Jön a Nagy Ő, csak nem alkalmas kapcsolatra?

Mi van, ha az Igazi nem alkalmas kapcsolatra

Vasárnap délután. Idilli képet keretez az ablak: a horizont felé kúszó nap arany fénybe vonja a sárguló fák leveleit. Egy másik “ablakban” digitális képsor fut: első évados sorozat fináléja.

Felkavaró, letaglózó befejezés, de a történeten túl egészen másféle gondolatok és érzések is kavarognak bennem. Még mindig ugyanúgy létezik az Igazi, a Nagy Ő, mint dédanyáink idejében, csak manapság nem alkalmasak kapcsolatra? És én alkalmas lennék még rá?

*Ismét egy sorozat ihlette a bejegyzést, de mivel nem akarok spoilerezni, nem nevezném meg az alkotást. Akit mégis érdekel, jelezze hozzászólásban!

Férfi a képsorokról…

Kezd kirajzolódni a finálé képe. Na, nem mondom, hogy minden elem a helyére került, de a fő szálak már összeértek. A feszültség fokozódik. Érzelmi mélypontok sorakoznak. A férfi nem tud velük megbirkózni. Elhagyja a várandós feleségét. Öngyilkos akar lenni. Levelet fogalmaz állítólag szeretett kedvesének: “Jobb embert érdemelsz nálam.”

Belém hasít a modern valóság: hányszor hallottam már ezt a mondatot! “Jobbat érdemelsz nálam.” Elgondolkodok. Sablon-szitu. De van mögötte valami visszatérő. És valahogy nem az érzelmek hiánya. Pont, hogy nem az. Nézem a képsorokat, a végkifejletet. És a megértés tükrében átfogalmazódik bennem a mondat. Nem inkább úgy kéne hangoznia, hogy “Jobbat érdemelnél belőlem?

Hit a szövevényekben

Talán csak tündérmese, talán csak bele akarom látni az összefüggéseket a káoszba, talán csak kapaszkodót keresek. De hiszek benne, hogy nem véletlenül találkozunk valakivel.

Miért akkor? Miért pont ő?

Akármennyi tudományos magyarázatot is gyártanak a vonzalomról, a szerelemről, és az emberi kapcsolatok mibenlétéről, tulajdonképpen nem tudják megválaszolni a “miért pont ő” kérdését. Miért pont Ő talált be annyira? Miért ő, amikor tucatnyi hozzá hasonló szaladgál az utcákon… Miért pont Ő, amikor tucatnyi randim volt már hozzá hasonlókkal… Miért pont Ő volt más? Miért neki lett jelentősége?

Szóval hiszek benne, hogy nem ok nélkül találkozunk, pont akkor, pont azzal az emberrel, és nem ok nélkül vagyunk ilyen-olyan hatással egymásra. És hiszek benne, hogy mindig találkozunk a hozzánk passzoló emberrel. Pont akkor és pont ott.

Hány Nagy Ő van?

De abban nem hiszek, hogy csak egy Nagy Ő lenne. Életünk szövevényes útjain sok-sok emberrel találkozunk, és néha keresztezik útjaink azokét, akiknek jelentőségük van az életünkben. Egy krisnás szerzetestől hallottam, hogy szerinte egy emberi élet során 5-6 “Igazi” is lehet. Ők azok, akiknek nagyobb jelentségük lesz az életünkbe, és akikkel lehetőségünk van hosszú, komoly kapcsolatra. Hajlok rá, hogy egyetértsek azzal, több lehetőségünk is van komoly párkapcsolatra.

De nem készen kapunk egy kapcsolatot a nyakunkba. Csak lehetőséget kapunk. A jó időben, a jó helyen, a jó emberbe botlunk – akár egy buszon véletlenül elindult beszélgetéssel, akár a virtuális kódsorok között jobbra húzott profillal. De a lehetőséggel nekünk kell élnünk. Tudnunk kell élni a lehetőséggel.

Na de mi van, ha nem az a baj manapság a kapcsolatokkal, hogy nem jön a Nagy Ő? Mi van, ha nem az a baj, hogy nincsenek Igazi Nők és Igazi Férfiak? Mi van, ha nem az a baj, hogy megváltozott a világ?

Mi van, ha a baj velünk van? Mi van, ha azért nem működnek a kapcsolatok, mert a többségünk egy elromlott Nagy Ő? Ha azért vagyunk egyedül, mert nem tudunk kapcsolódni?

Jön a Nagy Ő. Pont akkor, pont ott, pont Ő. Találkozik két ember, egymás számára az Igazi. De hiába a lehetőség, ha nem vagyunk képesek élni vele. Hiába, ha Te vagy Ő nem képes élni vele. Akkor nem lesz kapcsolat sem.

Vissza a sorozathoz…

Évek próbálkozása után végre megtörtént a gyermekáldás, amire már olyan régóta vágytak. Végre ott a lehetőség a boldogságra, a meghitt családi életre. Erre a pasi öngyilkos akar lenni… Búcsúlevelet kezd fogalmazni. De nem sokra telt tőle, csupán néhány kósza sorra azzal, hogy “jobbat érdemelsz nálam”.

Menekülés az érzelmektől

A pasi végül mégsem vetett véget az életének. Sőt, kibújt a szög a zsákból: Félt. Menekült. Sok évvel azelőtt meghalt a kisfia, és a gyászon azóta se ment végig, nem dolgozta fel. A végén inkább meghalt volna, semmint szembenézzen a saját érzéseivel.

Éveken keresztül menekült az érzéseitől, míg végül inkább elszabotálta volna a megadatott boldogságot, sőt inkább tette volna tönkre a kedvese boldogságát is, minthogy szembenézzen a veszteség-élményével.

Őszintén, hányan vagyunk így ezzel? Hányan voltunk már kicsit máshogy, de kísértetiesen hasonló szituban? Akár az egyik, akár a másik oldalán a történetnek. Hányan voltunk már úgy, hogy elmenekültünk az érzelmek elől, amikor ott lett volna a lehetőség? És hányan voltunk, akik ott maradtunk, visszautasítva, miközben a másik “csak” menekült el az érzéseitől?

Kitekintés: A Carrie & Big – szindróma

Rémlik még a Szex és New Yorkból, hogy Carrie és Mr. Big már az első évad elején találkoztak? Sőt, már az első évadban össze is jöttek. Az évad végén pedig Carrie teljesen összetört, amikor Big ahelyett, hogy kinyilvánította volna az érzelmeit, beült az autóba és ott hagyta. Mr. Big évadról évadra felbukkant, és rendre hasonlóan zajlott a sztori. Aztán persze megint visszatért. Mert tulajdonképpen szerette Carriet…

Talán a sorozat már a kétezres évek elején megjósolta, hogy akár menekülőként, akár elszenvedőként, de bizony ez az, ami egyre többünkre vár: Az érzelmek előli menekülés?

Engedd el a holtakat…

Visszatérve a korábbi sorozathoz, szerintem érdekes jelenségre mutatott rá. Ha valaki nem képes feldolgozni a veszteségélményeit, akkor amikor teljesülhetne az, amire vágyik, ahol boldog lehetne… Nos, nem lesz képes rá. El fog menekülni. Mert valójában nincs a lelkében hely ennek az új boldogságnak. A lelke teli van, akár réges-régi érzésekkel, csalódásokkal,  fájdalmakkal, szakításokkal, szerelmi sebekkel. Teli van szellemekkel.

Tulajdonképpen kapcsolatban van, csak nem azzal, aki ott áll előtte. Komoly kapcsolatot ápol a feldolgozatlan sérelmeivel, az el nem gyászolt veszteségeivel, tulajdonképpen az exei szellemeivel.

Lehet, hogy már évekkel ezelőtt kilépett valaki egy kapcsolatból, de mivel nem gyászolta el, mivel csak kilépett és tovább ment, de nem élte meg a veszteséget, ezért benne maradt abban a rég köddé vált érzelem-halmazban. A megvetett, elutasított, elveszített kedvesei miatt érzett csalódás tölti ki a lelkét. De amíg szellemek kísértenek, addig az új érzéseknek, a boldogságnak nincs elég hely beköltözni.

Az ürítésre pedig csak egy mód van: szembenézni vele és megélni az érzéseket. Nincs kiskapu, nincs rövid út. Meg kell élni. Csak így lehet elengedni.

Ahogy a történetben említett férfi is hiába nősült újra, mivel nem dolgozta fel a gyászát, ezért sosem tudta igazán odaadni magát a kedvesének. Csak az után tudta felvállalni az új családdal járó felelősséget, meg a közösen megélhető boldogságot, miután szembenézett a gyászával, és végre megélte a kisfia elvesztése miatt érzett fájdalmát.

Jobbat érdemelsz (belőlem)?

A sablonos mondat, amivel olyan sokszor találkoztunk, talán kicsit mást jelent, mint amit mond. Ha „jobbat érdemelsz”, azzal az adott fél elismeri a másik értékességét. De ha tényleg olyan jónak találja a másikat, mégis mi tartja vissza?

Nem állítom, hogy minden egyes esetben az érzelmek fel nem vállalásáról van szó. Sokszor ez tényleg csak egy kamu duma, amivel a kényes helyzetet akarja elmismásolni az illető. De időnként megesik, hogy nem akarja az érzéseit felvállalni, de tényleg jobbat kíván a másiknak. De mi az, hogy jobb?

Jobbat kíván, vagyis olyat, aki viszonozni tudja azt, amit adni tudna a másik. Vagyis tulajdonképpen ezzel a mondattal magát értékeli le, mert ő nem elég jó. De mihez nem elég jó? Ahhoz, hogy adni tudjon. Nem tud adni? Vagy nem akar? Nem lehet, hogy ez azt jelenti, hogy “jobbat érdemelnél belőlem”?

***

Kedvesem!

Jobbat érdemelnél belőlem. Azt a verziómat érdemelnéd, amit adhatnék neked, ha nem lennék gyáva szembenézni az érzéseimmel, ha fel merném vállalni őket. A saját jobb verziómat érdemelnéd, azt, aki képes szembenézni a veszteségeivel és feldolgozni azokat, valamint képes felvállalni a boldogság felelősségét.

De mivel menekülök az érzéseim elől, elmenekülök előled is. Mert félek, hogy megint csalódni fogok. Ezért inkább megfutamodok, és nem adom meg neked azt a “jobb verziót” magamból. Ha fel és be merném vállalni az érzéseimet, szabad lehetne az út a boldogságunk számára. De nem merek szembenézni az érzéseimmel, mert félek az ezzel járó fájdalomtól; és az újabb fájdalmat sem merem megkockáztatni. Nem merem feladni a békés háborítatlanságot, még a boldogság reményében sem.

Jobbat érdemelnél belőlem.

Jobbat érdemelnél belőlem, de úgy döntöttem, hogy nem adom meg neked.

A legjobbakat kívánja neked:

A Nagy Ő

***

Mi van, ha mi is ugyanúgy találkozunk a Nagy Ő-vel, mint dédanyáink?

Csak a mai Nagy Ők nem alkalmasak kapcsolatra. Mert elmenekülnek az érzések elől. Ahogy Mr. Big menekült hat évadon keresztül. Még manapság is újra és újra megtörténik: pont akkor, pont Ő – és ott a lehetőség. Csak manapság nem tudunk élni a lehetőséggel. Inkább elengedjük…

Ma is ugyanúgy belefutunk a Nagy Ő-be, ha nem a sarki kisboltban, hát tinderen…

 

Csak talán a mai Nagy Ők, nem akarnak elköteleződni.

Talán a mai Nagy Ők teljesen jól elvannak a langyos vízben.

Talán a mai Nagy Ők félnek az érzelmektől.

Talán a mai Nagy Ők már nem akarnak küzdeni.

Talán a mai Nagy Ők többre tartják a békés magányt, mint a komplikált kapcsolódást.

Talán a mai Nagy Ők annyira sérültek, hogy nem elvárható tőlük, hogy akarjanak próbálkozni.

Talán a mai Nagy Ők nem alkalmasak kapcsolatra.

 

Velem is megtörtént?

Elmélkedésem közben szellemek kísértettek engem is. Ködös képek elmúlt csalódásokról. Nyugtatgattam magam, mind vaklárma volt. Vagy mégsem? A randik tucatjaiból előbukkanó egy-két ember is kapcsolatra már alkalmatlanná vált Nagy Ők voltak? Lehettek volna az én Nagy Ő-im, ahogy elsőre gondoltam? Mi van, ha mégsem tévedtem? Ha jól gondoltam? Ha mégsem csalt a szimatom?

Mi van, ha az én Nagy Ő-im „csak” nem akarnak elköteleződni? Talán csak élvezni akarják a kalandokat, futtatni a lányokat egymás után, kerülni a felelősséget, felszínesebb vizeken vitorlázni…

Hiába a szikra és a lehetőség? Még a Nagy Őt is képesek vagyunk visszautasítani? Még a Nagy Ők is képesek szó nélkül felszívódni? Vagy talán a mai Nagy Ők csak szimplán nem akarnak kapcsolódni.

Mi van, ha közben én is egy elromlott Nagy Ő lettem?

Teltek az ismeretségek, a randik, a próbálkozások. De egy ponton már nem igyekeztem talpra vergődni. Most meg csak üldögélek, karjaimat békésen a térdeim köré fonva, csendesen fontolgatva érdemes-e még felállnom egyáltalán. Nézegetem a sárguló levelek megörökítésért kiáltó színharmóniáját. Vajon csak odakint van ősz, vagy belül is sárgulnak a levelek? Talán fel kéne adnom. Szép innen is. Egyedül is.

Addig-addig próbálkoztam, míg az elromlott Nagy Őkkel találkozva magam is használhatatlanra zúzódtam. Innen nézve meg is értem, miért nem akarnak már kavarodást, komplikált kapcsolódást. Nem olyan rossz ez a magányos béke. Megérné ezt feladni?

Mit jelentenek ezek a kavargó gondolatok és érzések bennem? Csak idő kell a gyógyulásra, a szerelmi zúzódásra? Vagy így lettem én is egy elromlott Nagy Ő?

Vajon én is beálltam azok sorába, akik már nem képesek rá? Akik, majd ha eljön a lehetőség, fogalmaznak egy levelet arról, hogy “jobbat érdemelnél belőlem”. A Nagy Őt érdemelné belőlem, nem ezt az összezúzott lelket, amivé időközben váltam.

Ha ott lesz majd a lehetőség, akarok majd felállni és megfogni a kezét? Vagy szomorkásan hátat fordítok majd, és inkább az egyedüllét háborítatlan békéjét választom?

Egy elromlott Nagy Ő lettem én is? Aki már nem akar küzdeni? Vagy változhat még, amit érzek?


Nektek mi a véleményetek? Szerintetek is sok az elromlott Nagy Ő? Vagy teljesen más miatt tengődnek egyedül az emberek, és esnek szét a kapcsolatok? Ha van véleményetek, írjátok meg nekünk hozzászólásban! 😉

Hasonló elmélkedésekért nézzetek be a Love-Box kategóriába!

***

Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még érdekes olvasnivalót!

Kövess minket Facebookon vagy Instagramon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.