Ha látnád a jövőt, máshogy döntenél a jelenben?

Ha lenne, aki a jövő ismeretében tanáccsal látna el, vagy látnád a saját jövődet, akkor mi lenne a fontosabb? Amit a szívünk diktál az adott pillanatban? Vagy az, hogy a jövőnket egyengessük? Ha megtudnád valakiről, hogy véteni fog ellened a jövőben, de most fontosak vagytok egymásnak, elvágnád a kapcsolatot, hogy megóvd magad egy jövőbeli fájdalomtól, vagy a pillanatnyi viszonyotok lenne fontosabb?

Nem rég említettem, hogy filmek, könyvek és sorozatok alapján is tervezek írni különféle gondolatokat, tanulságokat. A Harry Potter nyomán írt első rész után, ezúttal egy szabadon alakítható filozofálgatás szökött ki belőlem egy sorozat alapján, amit egyébként csak azért vettem elő, hogy menjen valami miközben bámulok ki a fejemből. Ám mégis gondolkodásra késztetett. Szóval a téma vitára van bocsájtva, szóljatok hozzá és bátran tegyétek hozzá a magatokét! 😉

Merlin és a Sárkány

A szóban forgó sorozat a Merlin kalandjai, amiben a fiatal Merlin bukdácsolásait követhetjük nyomon. Szorult helyzetben Merlin rendszeresen felkeres egy sárkányt, aki tanácsokkal látja őt el. Ám Merlin újra és újra dilemmával találja szembe magát, ugyanis a szíve és az erkölcsi iránytűje által diktált “helyes cselekedet” rendre ellentmond a sárkány tanácsainak. Hol kevésbé, hol erőteljesebben kerül a kettő ellentmondásba, de újra és újra tipródik a kettő között.

Merlin kalandjai

Csakhogy a sárkány is jól megfontoltan ad tanácsot, hiszen a jövőbe lát, ráadásul nagyobb rálátása van a világ dolgaira is, így a tanácsait is ennek megfelelően a “nagyobb jó” elérése érdekében adja.

Sárkány-dilemma

Csakhogy mindaz, amit a sárkány a jövőben lát (vagyis a lehetséges kimeneteleket), azt Merlin nem látja, csak azt, ami az adott pillanatban van. Fontosabb jobbá tenni a jövőt, vagy az a fontos, hogy helytálljunk a jelenben? Említenék példákat:

  • Adott pillanatban a helyes cselekedet Merlin szerint, megmenteni az ártatlan kisfiút, aki segítséget kért. A sárkány viszont azt tanácsolta, hogy hagyja meghalni, mert a kisfiúból ellenség válik, aki az életükre fog törni. Bár Merlin kezdetben hallgat a sárkányra, végül mégsem bírja sorsára hagyni a kisfiút, és azt teszi, amit belül helyesnek vél.
  • Merlin segíteni akart egy barátján, úgy, hogy olyanokhoz irányítja, akik segítenek neki irányítani a mágikus képességeit. Ám a sárkány azt tanácsolta, ilyen módon ne segítsen, mert jobb lesz, ha a lány nem jön rá, mekkora hatalommal bír. (Ugyanis most még a barátjuk, de később ellenük fordul.) Merlin azonban nem fogadott szót, fontosabb volt számára, hogy segítsen a barátján, függetlenül a jövőbeli kimeneteltől.

Merlin végül mindig a saját belső iránytűje szerint cselekedett, és azt tette, amit az adott pillanatban helyesnek vélt. Nem egy lehetséges jövővel foglalkozott, hiszen az még nem volt ott, ellenben fontosnak vélte, hogy a saját értékrendjének megfelelően cselekedjen a jelenben.

Miközben rendre elgondolkodtam rajta, hogy talán hallgatnia kéne a sárkányra, mégis teljesen megértem Merlint. Ha valami ködös jövő miatt nem tennék meg valamit, amit fontosnak vélek, hogyan tudnék utána tükörbe nézni? Talán az eszemnek meg tudnám magyarázni, hogy valami nagyobb, végsőbb jobb miatt ez volt a helyes, de nem hiszem, hogy a lelkemnek is sikerülne.

A jövő felülírhatja a jelent?

A jövő, vagy annak egy lehetséges verziója felülírhatja a jelent? És szabad, hogy felülírja? Szabad eltérni a belső iránytűnktől csak azért, hogy elkerüljünk egy lehetséges jövőt? Hiszen a jövő nincs kőbe vésve. Persze a múlt meghosszabbításai kiadnak több képzeletbeli pályát is az ok-okozati összefüggések mentén, de hogy melyik irányba haladnak a dolgok, azt a jelenbeli cselekedeteink alakítják, és akár drasztikusan meg is változtathatják, akár pozitív, akár negatív irányba.

De az is beugrott, hogy ez a kérdés nem csak a kitalált történetek világában lehet releváns. Sokat elárulhat egy ember jelleméről, hogy milyen válaszokat adna egy ilyen teoretikus dilemmára. Aztán még tovább gondoltam a témát, és visszamentem a saját múltamba. Ha akkor tudtam volna, mit hoz a jövő, hova vezetnek azok az események, akkor is ugyanúgy cselekedtem volna, vagy más utat választottam volna?

Múltbéli szerelmetlenségek

Nos abban biztos vagyok, hogy az első nagy szerelmi tragédiámnál, ha előre ismertem volna a kimenetelt, biztosan máshogy cselekedtem volna. De abban is biztos vagyok, hogy nem hagytam volna ki a lehetőséget. Ellenben megpróbáltam volna úgy sakkozni, hogy ne egy piszok nagy törésként szerepeljen életem történetében, megpróbáltam volna kijavítani, illetve elkerülni a hibákat, amiket vétettem. Nem kerültem volna el az egészet, csak, hogy megkíméljem magam a fájdalomtól. De valami más kimenetelt megpróbáltam volna kieszközölni.

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a próbálkozásaim hatására, máshogy alakult volna a történet. Talán akkor is ugyanoda jutottam volna, csak egy másik úton. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, ha elkerülöm a hibákat – vagy amiket annak véltem – akkor megnyertem volna a szívét, és jött volna a happy end.

És ha tudtam volna milyen fájdalmakat fog okozni, de tudtam volna azt is, hova vezet ez el engem, lemondtam volna a tanulságról és tapasztalatról? A megismerkedésünk tényleg egy nagy választóvonal az életemben, egy előtte és utána állapotot, és a kettő között szinte szakadék tátong. Sosem leszek az, aki azelőtt voltam. Bármennyire is megsajdul néha a szívem azért a lányért, aki előtte voltam, a fiatal, naiv, csupa-hit, álmodozó leányzóért, aki még megkérdőjelezhetetlenül hitt a boldog befejezésekben; mégis úgy érzem, előnyömre vált a változás.

Más lettem, felszabadultam, magamra találtam, erősebb lettem. Feladnám mindezt, csak azért, hogy elkerüljem azt a poklot, ami által ez a változás bekövetkezett? Néha jó lenne még mindig ugyanúgy hinni. Néha jó lenne, ha még meglenne a rózsaszín álomvilágom. De összességében, nem csinálnám vissza. Ha fájdalmas úton jutottam is ide, de jobb az, akivé váltam.

Mi a helyzet manapság?

Ha előre tudtam volna, hogy egy-két tinderes (vagy nem tinderes) jobbra húzásom erős balhúzásnak fog bizonyulni, más irányt választottam volna? Hogy őszinte legyek: gőzöm sincs. Őszintén, gőzöm sincs. Nem tagadom, hogy néha a helyzet “I’m all out of faith”, olyan Natalia Imbruglia stílusban. És igen, megvannak azok az emberkék, akik miatt “This is how I feel”, na meg “I’m cold and I’m ashamed, Bound and broken on the floor”. De azért nem varrnám az egészet a nyakukba. Nagy esélyt látok rá, hogy ha elpályáztatom őket balra, talán nem ugyanígy, talán teljesen más úton haladva, de most ugyanitt lennék. Fura jószágok ezek az ok-okozati összefüggések… De szerintem a mellékszereplők nélkül, vagy más szereplőkkel is itt tartanék.

És ha lenne egy sárkány, aki tanácsokkal látna el?

Érdemes lenne változtatni? Érdemes lenne hallgatni a sárkányra? Nem magamat árulnám el, ha hallgatnék rá? Hallgassak inkább a belső hangra, és legyen tiszta a lelkiismeretem? Talán ez már rég nem kérdéses.

Azt hiszem, pont olyan vagyok, mint Merlin. Fontosabb számomra, hogy kiálljak azokért akik fontosak nekem; fontosabb, hogy az általam helyesnek vélt irányt kövessem. Ezek fontosabb dolgok, mint holmi ködös jövő egyengetése. Én megtettem a tőlem telhetőt, tiszte a lelkiismeretem, tudok tükörbe nézni. Ha csak valami kívánatos jövőt kergetve ártanék másoknak, vagy nem tennék meg olyasmit, amiről hiszem, hogy az a helyes, ha megteszem… Hát lehet, hogy képes lennék erre puszta számításból, de nem tudnék ugyanúgy tekinteni magamra, nem tudnék büszke lenni arra, aki vagyok.

Van realitása ilyeneken gondolkodni?

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de a magam részéről tucatnyi olyan emberkét látok, akik egy lehetséges negatív kimenetel miatt – vagyis félelemből – inkább bele sem mennek helyzetekbe, vagy éppen idő előtt kiugranak belőle. Különösen az emberi kapcsolatok terén. Egyre több a kapcsolat, egyre több a randi, egyre több a kaland, mégis egyre jobban félünk attól, hogy valóban beengedjünk valakit a lelkünkbe. Főleg, ha már sérültünk.

Olyankor az apró kockázatok érzékelésére is elkezdjük behalucinálni magunknak Merlin sárkányát, elhitetjük magunkkal, hogy jobb az, ha lelépünk, úgyis ez-meg-az lenne, ezért “okosabb” továbbállni. De igazából nem a bölcs sárkány duruzsol a fejünkben, hanem a félelmeink, azokra hallgatunk ilyenkor. Hát, az izgalmas filozofálás mellett, a hétköznapokra is releváns kérdéseket pedzegethet ez a téma. Mert sokan ezt csinálják: egy lehetséges jövő képe felülírja a jelent. Nem az alapján döntenek, ami van, hanem az alapján, ami esetleg lehet.

A félelmeire hallgatott az a srác is, aki a “nagy rózsaszínködből” egyik napról a másikra, azért dobbantott – természetesen anélkül, hogy a szakítás tényét a tudtomra hozta volna – mert megijedt. Másik városban tanultam, ami miatt hetente három napot ott töltöttem, és hát ezért tuti megcsalnám, ezért “okosabb”, ha már most véget vet ennek. Persze pár hónappal később mindent bevallva vissza akarta könyörögni magát…

De, ami történt megtörtént, a pillanat elszáll, a kár megtörtént, a lehetőség, amit elszalasztunk nem jön vissza többé. Az ilyen dolgok pedig kísértenek minket. A dolgok, amiket nem teszünk meg, amiket elszalasztunk, amiket elkerülünk, vagy éppen amiket mégis elkövetünk. Évekkel később összefutottunk, nem személyesen, ő kocsival haladt el mellettünk. A barátnőm tette szóvá, hogy mennyire “kicsüngött a srác szeme az kocsi ablakán”. Persze, hogy kicsüngött, hát én vagyok a lány, akit elszalasztott, mert a félelmeire hallgatott. És sose tudta meg, hogy “mi lett volna ha…”

Azt hiszem, ezért teszi Merlin jól, hogy nem hallgat a sárkányra. Még ha az ő sárkánya történetesen tényleg bölcs is. Azért fontos, hogy a belső iránytűnknek megfelelően, “helyesen” cselekedjünk, mert a tetteink követnek minket, velünk maradnak, meghatároznak minket. És nem mindegy, hogy az marad velünk, hogy “elszalasztottam a lehetőséget”, “magára hagytam a barátomat”, vagy az marad velünk, hogy “megtettem, amit tudtam”. Nem mindegy, hogy gyáva emberré válunk, vagy büszkén tudjuk vállalni a tetteinket, a következményekkel együtt is.

  • Megmentem-e az ártatlan kisfiút? A döntésem engem határoz meg. Az, hogy a kisfiú felnőve mitévő lesz, nem az én “bűnöm”, az őt határozza meg, és nem engem. Azt tettem, amit helyesnek véltem, nem kell magamat hibáztatnom mások tettei miatt. Ha most az a helyes, hogy megmentem, akkor megmentem. Aztán majd hozza a jövő, amit hoz. Azzal majd akkor foglalkozom, ha már itt lesz.
  • Ellenem fog fordulni egy barátom? Ha most a barátomként tekintek rá, az azt jelenti, hogy kiállok érte és segítek neki. Hogy ő a jövőben mit tesz, nem kisebbíti a tettem. Ellenben, ha nem segítek egy barátomnak, mert mi lesz, ha … , akkor nem vagyok igaz barát. Az az én saram.

Lehet, hogy a jövő máshogy alakul, akár számomra kedvezőtlenül, de az, hogy ki vagyok és milyen ember vagyok, az a jelenben dől el.


Milyen fura, hogy ezekben a könnyed szórakoztatást ígérő és nem túl komolyan veendő történetekben milyen egyértelmű erkölcsi irányokat használnak. Pont, mint a mesékben. Talán az élet tényleg ennyire egyszerű: ha jó ember vagy, akkor a jót cselekszed, és ennyi. A lelkiismereted az iránytű. A többi csak mellébeszélés.

Vagy az élet sosem ennyire egyszerű? Vagy nem értetek egyet? Vannak feltételek? Van, amikor számításba kell venni a körülményeket? És ti mit tennétek, ha lenne egy bölcs sárkányotok, aki tanáccsal látna el? Hallgatnátok rá, vagy Merlin példáját követnétek?

***

Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még olyat, ami tetszik!

Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.