Harry Potter-szerelmi leckék: Szerelmi bájitalok

szerelmi leckék a Harry Potter-könyvek alapján

Remélem nem bánjátok, ha könyvek és filmek alapján inspirálódva vázolok fel néhány gondolatot, amit tanulságként leszűrtem belőlük a szívügyekről. Elsőként a Harry Potter-könyvek egy mellékesebb, ám érdekes momentumát ragadnám ki, egy olyan témához, amiről már régóta tervezek írni, és ez nem más, mint a megfelelési vágy, ami időnként belső motiváció, máskor meg a kimondott vagy kimondatlan elvárásokra adott reakció.

Nem célom a teljes kérdéskör kivesézése ebben a bejegyzésben, mert ez egy óriási téma, pusztán egy-két részletet szeretnék kiragadni, a Harry Potter és a Félvér Herceg című kötet egy apró részlete alapján, mert ezek a viselkedési mechanizmusok bizonyos tekintetben olyanok, mint a szerelmi bájitalok.

Merope története

Merope Gomold az egykori Mardekár Malazár utolsó élő leszármazottainak egyikeként, Little Hangleton falujában élt, apja és bátyja öntelt és erőszakos elnyomása alatt. Egy nap bátyját, egy muglira küldött átok miatt beidézték a Mágiaügyi Minisztériumba. Azonban bátyja és apja is ellenállást tanúsítottak a hatóságokkal szemben, így mind a kettőjüket letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és az Azkabanba zárták. Az egyedül maradt Merope ezzel felszabadult az elnyomás alól, és saját lábra állhatott.

Merope Gomold
Forrás: Harry Potter Wikia

A fiatal lány titokban gyengéd érzelmeket táplált Little Hangleton módos családjának jóképű fia, Tom Denem iránt, aki rendszeresen ellovagolt a Gomold-ház előtt. Azonban Merope-ot sem előnyös külsővel, sem vonzó személyiséggel nem áldotta meg a sors, ám boszorkány volt és – feltételezhetően – szerelmi bájitallal “csábította el” az ifjú úrfit. A fiatal Denem feleségül vette Merope-ot és együtt megszöktek.

Hónapokkal később Tom visszatért Littel Hangeltonba, ám a felesége nélkül, és azt állította, rászedték.

Vélhetően egy idő után Merope már nem adta be a bájitalt férjének. Dumbledore feltételezése szerint talán azt remélte, időközben Denem magától is szerelmes lett belé. A bájital hatásának elmúltával azonban a férje elhagyta, Merope pedig pár hónap múlva megszülte gyermekét egy árvaházban, majd meghalt. A kisfiút, akinek életet adott, évekkel később Voldemort nagyúrként ismerte meg a világ.

Szerelmi bájitalok a hétköznapokban

Nem csak a boszorkány történetekben találkozhatunk szerelmi bájitalokkal. Azt az illúziót, amit egy ilyen lötty jelent, sokszor mi magunk teremtjük meg, mégpedig a megfelelési vággyal. Azzal, ha tudatosan vagy tudattalanul a másik kimondott, kimondatlan vagy akár csak vélt elvárásainak és vágyainak eleget téve cselekszünk és viselkedünk. Közben pedig talán saját magunkat is abba a hitbe ringatjuk, hogy tényleg belénk szeretett a másik.

Már megint egy tinder sztori…

Hogy ne csak mesékből hozzak példát, egy saját történetet is megosztanák. Egy alkalommal az illető srác, akivel beszélgettünk elkérte az instagram profilom elérhetőségét, mondván, neki fontosak a részletek, és szeretné jobban látni, milyen az alakom, mert ahogy ő fogalmazott “van egy szint, amit elvár”. Nem állt szándékomban megvezetni, ezért jeleztem neki, nálam fontosabb, hogy az a mozgásforma, amit űzök örömet okozzon és szeressem csinálni, és ez nem mindig esik egybe az alakformálással, ezért bár a mindennapjaim része a rendszeres mozgás – amit ő elvár – az alakom kapcsán semmit sem ígérhetek. Ez a hozzáállás nem tetszett neki, ezért az ismerkedésnek hamar pont került a végére.

Ám elgondolkodtatott az eset. Ha ilyen igényekkel engem 18-20 évesen talál meg valaki, valószínű égtem volna a vágytól, hogy megfeleljek a mércének, függetlenül attól, mennyire szeretem csinálni. Sőt, még jól is éreztem volna magam, valami olyasmi gondolattal, hogy na látod, elég jó vagyok, meg tudok én dolgozni a szeretetedért…

Na igen ám, de mi van, ha úgy hozza az élet, hogy nem fér bele az a mennyiségű edzés, amit ő “elvár”? Vagy csak elfáradok? Vagy beteg leszek? Vagy lesérülök? Mert, ha a szeretet megszerzése munkához van kötve, abba baromira bele lehet ám fáradni! Ráadásul ha nem tudsz érte megdolgozni, joggal merül fel a kérdés, akkor a másik nem fog többé szeretni? És jön a következő: ha azért nem szeret többé, mert nem teszek eleget a mércéjének, akkor szeretett egyáltalán?

Szóval akkor mi van? Akkor repülök? Mert ő nem megy egy szint alá? Akkor most tényleg szeretet az, amit kapok?

Megjegyzés: Ez nem a pasik ellen akar szólni, de mivel velük ismerkedek, ezért saját sztoriként ilyet tudok írni. Természetesen hasonló történetek fordított felállással is vannak, akinek hiányérzete van, hozzászólásban nyugodtan ossza meg a saját történetét. 😉

Megfelelés = szerelmi bájital?

Ha csak azért teszek valamit, hogy azáltal elég jó legyek a másik mércéjéhez, az sok tekintetben olyan, mint a szerelmi bájital. Mert igazából csak eljátszom, hogy olyan vagyok, közben nem vagyok. Persze lehet, hogy a másik beveszi a műsort, és sikerül is megszerezni a szívét. Mármint látszólag. Mert valójában megszeretett? Vagy ez csak a bájital hatása? Engem szeret, vagy azt az illúziót, amit megteremtek?

via GIPHY

Merope csalódása, avagy az őszinte szeretet iránti vágy

Néha mindenki gyenge. Néha mindenki elesett. Néha mindenkinek van rossz napja. Néha mindenkinek meginog az önbizalma. Néha mindenkinek vannak hullámvölgyei. És olyankor bizony nem az illúzió-teremtés lesz a prioritás. Van az úgy, hogy az ember nem tud eleget tenni a “mércének” és ezzel megkopik a szerelmi bájital hatása. Vagy éppen az őszinte szeretet utáni vágy kezd belül munkálni, és önmagát szabotálja, ahogy vélhetően Merope is tette.

Ez az apró kopás pedig elegendő lehet ahhoz, hogy – ha nem is tudatosan – felmerüljön a kérdés: Önmagamért szeret? Elég jó vagyok így is?

Vagy ha nem edzek, és már nem olyan tónusos az alakom, akkor majd én is megkapom azt a mondatot a páromtól, amit egy barátnőm: “Én nem ebbe a popsiba szerettem bele.”

Mindannyiunknak az egyik legmélyebb belső igénye, hogy szeressenek és elfogadjanak minket. Úgy szeressenek minket, ahogy vagyunk. Ez pedig nem egyeztethető össze az elvárásokkal és a megfelelésekkel. Senkinek se legyenek illúziói, ha elvárásoknak teszünk eleget, és ezáltal “szép” a kapcsolat, annak meglesz a böjtje, mert az nem igazi szeretet, csak szerelmi varázslat.

Csinálhatjuk ám egy életen át is, eljátszhatjuk, hogy tökéletesek vagyunk. Megtehetünk mindent azért, hogy elég jók legyünk a másiknak, vagy akár az egész világnak, fenntarthatjuk a tökéletesség képét a külvilág felé. És talán még büszkék is leszünk a teljesítményünkre. De ez az egész csak illúzió, mert ha a szeretet feltételekhez van kötve, az nem igazi szeretet. Akkor meg hiába vagyok tökéletes, nem fogom magam szeretve érezni magam, legfeljebb büszke leszek a teljesítményemre, de az nem képes ugyanúgy melengetni a lelkem, mint az őszinte szeretet.

Szeressenek úgy ahogy vagyok! Akkor is ha éppen házsártos vagyok aznap este. Akkor is ha nem vagyok kisminkelve. Akkor is ha épp nem tökéletesen tónusos a fenekem. Szeressenek úgy ahogy vagyok. Vagy éppen annak ellenére, amilyen vagyok.

Nem emlékszem már melyik filmben volt erre egy nagyon jó mondat, ami egy veszekedés közben hangzott el, de nagyon tanulságos: “Szeretlek, de per pillanat nem kedvellek.” Belül erre vágyunk, hogy még a nehezebb pillanatokban is biztosak lehessünk abban, mindennek ellenére, őszintén szeretve vagyunk. És pontosan ez a baj a szerelmi varázslatokkal: nem állják ki az élet viharát, mert a nehéz pillanatokban kikandikál az igazság az illúzió mögül.

Végső soron pedig nem szerelmi varázslattal akarjuk a másikat megszerezni és magunk mellett tartani. Legbelül mind arra vágyunk, hogy önmagunkért szeressenek.

Ezért állt le a bájitallal Merope. Saját magunkat is ezért szabotáljuk. Máskor meg csak elfáradunk, és csak önmagunk akarunk lenni, legalább néhány pillanatra. Közben reménykedünk vagy arra számítunk, hogy a másik mégis önmagunkért szeret. Néha fellélegzünk, mert rájövünk, hogy ez valóban így van. Máskor meg kibukik az igazság, amivel fájdalmas szembenézni. Pedig saját magunk is okozói vagyunk a csalódásunknak, mert mi magunk használtuk azt a bájitalt.

Tom Denem csalódása, avagy a kijózanodás fájdalma

A bájitalok keltette illúziók a másik oldalon is csalódáshoz vezetnek, és a vége nagyon hasonló ahhoz, ahogy az ifjú Denem érezhette magát: átverve, megvezetve.

Az egyik variáció, amikor a másik fél őszintén beleszeret abba, amit lát. Csakhogy az egy illúzió, egy szerelmi varázslat, és amikor már nincs több bájital adagolva, fájdalmas élmény a kijózanodás, és tényleg csalódik abban, amit akkor lát.

via GIPHY

Mert beleszeretett egy lányba, akit sportosnak hitt, mert azt látta, hogy hetente háromszor jár kondiba és szorgalmasan, kitartóan dolgozik. De kiderül, hogy nem is annyira sportos, nem is annyira szorgalmas…

Könnyen lehet, hogy az alakja itt tényleg sokadlagos szempont… Csalódik abban a lányban, mert azt látja, hogy már nem érdekli az alakja… Csalódik, mert másmilyennek hitte. De ezért nem is hibáztatható, ha eljátszottad, hogy olyan vagy, akkor persze, hogy csalódás számára, ha kiderül, hogy mégsem vagy olyan.

Máskor az elvárások vezetnek a csalódáshoz. Amikor azt hisszük, hogy majd megfelel az elvárásainknak és akkor minden jó lesz. Az Igazi, majd ilyen meg ilyen lesz, és vele minden megy majd, mint a karikacsapás, vele nem lesznek problémák.

Önbecsapás, hogy csak találni kell egy alkalmas jelöltet, akit majd “megnevelek”, aki majd értem “megváltozik”, akit “csak be kell törni”, csak “rá kell venni, hogy eljárjon edzeni”. Csak meg kell kérni, hogy rendszeresen adja be a bájitalt.

Aztán jön a csalódás, amikor rájön, hogy a másik mégis önmaga akar lenni. A legmélyebb motivációnk az, hogy önmagunkért szeressenek. És ha ez nem így van, előbb-utóbb kibukik a dolog, mert a szerelmi varázslat sem tart örökké.

Jól gondold meg a boszorkányságot!

Nem állítom, hogy könnyű feladat, de ha már elvárásaink vannak, talán legyen az elvárás saját magunk felé az, hogy olyan párt válasszunk, akit őszintén, saját magáért tudunk szeretni. Akkor is, ha házsártos. Akkor is, ha nem jár edzeni. A jó választás mindig az elfogadás, mert az alapozza meg a szeretetet.

A másik oldalról, meg csak azért mert tetszik, de ez nem, vagy csak részben kölcsönös, ne kezdj el megváltozni a kedvéért, ne ringasd magad abba, ha ezt-meg-ezt csinálom, akkor majd kinyílik a szeme és szeretni fog. Ha önmagadért nem szeret, bármennyire is fájdalmas, de el kell fogadni, és tovább kell keresgélni.

Néha összeakadunk Tom Denemekkel, akikért titkon elepedünk, de akiknek nem kellünk, akiknek nem vagyunk elég jók, mert csak a lecsúszott különcöt, meg a csúnya lányt látják bennünk.  Nekik talán soha nem leszünk elég jók.

Viszonzatlan érzelmeink ködében persze tök jó ötletnek tűnik, hogy kotyvasszunk egy bájitalt, amitől majd belénk szeret, és megkreáljuk magunkból a számára tökéletes társat. De tartsátok észben: ennek a sztorinak a vége egy szerelembe belehalt nő és egy kisfiú lett, akit Voldemort nagyúrként ismert meg a világ!


Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz még olyat, ami tetszik!

Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

1 Comment

Add Yours

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.